Showing all posts by
Napelem inverter és más egyéb okosságok az otthoni energetika témakörében.
napelem inverter

napelem inverter

Régóta terveztem már utánanézni annak, hogy pontosan hogyan és miből is áll össze egy napelemes rendszer, míg végül most el is jutottam a tettlegességig. Az utóbbi években annyira sok pályázati lehetőség áll rendelkezésre ahhoz, hogy magánszemélyek fejlesszék az otthonaikat, vagy a vállalkozások a telephelyeiket, hogy aki be akar kerülni a körforgásba és megtenni ezt az előrelépést, annak van lehetősége, nem is kevés. Ezért most aztán én is eljutottam arra a pontra, hogy megnézem, mikből is tevődik össze egy fotovoltaikus rendszer, vagy hogy mondjuk mit jelent a napelem inverter és miért van rá szükség. Remélem, hogy ez a rövidke írás másnak is segíthet majd abban, hogy közelebb kerüljön a témakörhöz, vagy akár a pályázáshoz is.

Érdemes ezt is, mint általában mindent az alapoknál kezdeni. A napelem inverter szükségessége valahol ott gyökerezik, ahol a nem megújuló energiaforrások felhasználása véget ér. Ahhoz, hogy egy fenntartható jelent és így jövőt teremtsünk magunknak és utódainknak is arra van szükség, hogy minden olyan területen, ahol csak lehetőségünk van rá előbb, vagy utóbb átálljunk a megújuló energiaforrások felhasználására. Ez magában foglalja a napenergia felhasználását, amihez a napelemek és a napelem inverter gyakorlatilag megkerülhetetlen. Read More…

Posted on július 17, 2022, 12:36 du. By
Categories: Uncategorized
Autós kulcstartó egyedi megoldásokkal.
autós kulcstartó

autós kulcstartó

Te mit teszel annak érdekében, hogy ne veszítsd el a kocsikulcsot? Nem is feltétlenül az elvesztésről van szó, hanem inkább azokra a tipikus “Hová is tettem a kulcsomat?” szituációkra. Mindenkinek megvan a maga módszere erre, de az biztos, hogy egy feltűnő kulcstartóval már kevésbé fogod szem elől veszíteni!

Ehhez mutatunk most pár ötletet! Az autós kulcstartó legyen feltűnő, mégis praktikus, avagy ne kelljen már vezetés, kanyarodás közben folyton a csörömpölést hallgatni és lehetőleg ne lógjon térdig a sok ráaggatott holmi. A Tuning24.hu oldalán található kulcstartókkal ez nem történhet meg, mert bár fém anyagú minden autós kulcstartó a kínálatukban, mégis nagy előnyük, hogy kifejezetten a slusszkulcshoz lettek tervezve!

Ha jobban megnézzük a felhozatalt, akkor egyből szembe tűnhet, hogy ezek a kiegészítők az igazi autó-rajongók számára lettek kitalálva. Olyan formák jelennek meg köztük, mint a lengéscsillapító miniatűr változata vagy éppen egy turbóé többek között.  Read More…

Posted on július 11, 2022, 5:50 de. By
Categories: Uncategorized
A napelemes rendszerre pályázni is lehet!

Amikor valaki napelemes rendszer telepítésén töri a fejét, érdemes utánanézni, hogy milyen pályázati lehetőségek vannak. A környezetvédelmi beruházást illetően ugyanis többféle támogatási lehetőség is elérhető, ezek lehetnek vissza nem térítendő támogatások vagy épp kamatmentes hitelek.

4 kw napelemes rendszer ár

4 kw napelemes rendszer ár

A napelemek segítségével ingyenesen tudunk villamos energiát előállítani, és ezzel tudjuk működtetni elektromos berendezéseinket. A tervezéskor fontos, hogy ne csak a jelent, az adott állapotot vegyük figyelembe, hanem gondoljunk a jövőre is. Tehát amikor a rendszer tervezzük, ne csak azt számoljuk ki, hogy átlagosan mekkora a háztartásunk villamosenergia-igénye. A jövőbeni beruházásokat is gondoljuk át, ha például elektromos autót tervezünk vásárolni, melyet otthonunkban töltünk, ezt is számoljuk bele. Azt is, hogy ha klímát tervezünk például.

Na de vágjunk is a közepébe. A 4 kw napelemes rendszer ár több tényezőtől is függ. A 4 kw a rendszer teljesítményét jelenti. Jó tudni, hogy a napelemes rendszerek nemcsak a napelemből állnak, hanem szerves része az inverter is. Az inverter az a berendezés, ami váltóárammá alakítja a napelem által előállított egyenáramot. Az inverternek is van egy maximális teljesítménye, tehát nem lehet vég nélkül növelni a napelemek számát. Minderről a napelempalyazatok.hu honlapon is tájékozódhatunk, sőt, itt már el is kezdődhet maga a napelemes rendszer tervezése. Read More…

Posted on május 18, 2022, 5:53 du. By
Categories: Uncategorized
Ha egy megbízható nyomtatóalkatrész webshopot keresel, jó helyen jársz.
toner ingyenes kiszállítás

toner ingyenes kiszállítás

Dübörög manapság az online kereskedelem. Noha néhány régimódi figura nemigen bízik az ilyen módon történő értékesítésben és fogyasztásban, azonban a jóléti társadalmakban élők többségének a vásárlás igencsak új és praktikus dimenzióit nyitotta meg ez a világ. Manapság már minden kereskedő arra törekszik, hogy a lehető legexkluzívabb élményt és információgazdagságot nyújtsák az online felületeiken (is) – zárójelben az “is”: nem mindenkinek szükséges ugyanis az online boltja mellett egy fizikai üzletet fenntartania. Sok költséget meg lehet spórolni (bérleti díj, munkaerő, berendezés stb.), ugyanakkor új kihívásokat és más munkaköröket hív életre az online kereskedelem.

 

Jómagam nem csupán lelkes tanulmányozója, de “haszonélvezője” is vagyok a virágzó webshop-kultúrának, például a nyomtatómba mindig online szerzem be az utánpótlást. Korábban gyakran üzletről üzletre kellett járnom, hogy mindent meg tudjak venni, azonban ennek a nyomtatoalkatresz.hu webshoppal vége! Toner | Ingyenes Kiszállítás – ez a felirat fogadott, amikor a weboldalukra látogattam a minap, egyik üres délelőttöm során. Már csupán az ingyenes szállítás remekül hangzott, és mivel korábban csak jó tapasztalatom volt ezzel a webshoppal, egyértelmű volt, hogy tőlük rendelek most is. Kedvenc ajánlatom tőlük a mennyiségi akció, azaz minél többet vásárolunk, annál nagyobb kedvezményt nyújtanak! Érdemes minimum három terméket rendelni, akkor jár a nagyobb kedvezmény – ennek mértékéről minden árucikk esetén külön tájékoztatást kapunk az adatlapokon. Read More…

Posted on március 22, 2022, 6:48 de. By
Categories: Uncategorized
Homlokzati hőszigetelés árak érdeklik?
homlokzati hőszigetelés

homlokzati hőszigetelés

Az otthon az a hely, ahol nyugalomra, biztonságra lelhetünk. Ezért is csinosítgatjuk, próbáljuk korszerűbbé tenni, amire nem csak kényelmi szempontból van szükség, hanem azért is, hogy a jövőre tekintve egy fenntarthatóbb környezetben élhessünk. Erre tehát áldozni kell anyagilag, ha azt szeretnénk, hogy például télen ne szökjön ki a hő, ne az utcát fűtsük.

Itt jönnek szóba azok az eljárások, amelyek segítségével egy energiatakarékos házat, lakást tudhatunk a magunkénak. A homlokzati hőszigetelés axcisbau munkadíj attól is függ, hogy milyen anyagokkal dolgozunk, hiszen ennek fényében a munkafolyamat is változhat.

A dübellel rögzített lábazati indítósínek a kezdő táblasor pozícióját adják meg. a hőszigetelő táblák, lemezek felhelyezése után már kialakítható a lábazat, melyhez speciális szigetelőt használnak. A nyílászárók, ablakok és ajtók sarkainál pedig átlós kiegészítésre van szükség, hogy aztán felkerülhessen az üvegszövettel ellátott élvédő, sarokvédő. A falfelület ragasztótapaszozását követően üvegszövettel látják el, ez a következő lépés, majd szükség szerint újra áthúzzák tapasszal. Ezután jöhet az alapozás és színezés a homlokzati hőszigetelés elkészülésében. Read More…

Posted on március 1, 2022, 8:54 de. By
Categories: Uncategorized
A BestMarkt weboldalán használt és új laptopokat is vásárolhatunk.
BestMarkt webáruház kínálatában

BestMarkt webáruház kínálatában

Pár nappal ezelőtt látványosan haldokolni kezdett a laptopom. Persze már korábban is voltak jelek arra, hogy kezdi a végét járni. Néhány napja azonban teljesen egyértelművé vált, hogy már az utolsókat rúgja.

El is kezdtem gondolkodni és új gép után nézelődni, bár be kell valljam, nem nagyon lesz miből. Ritkán vásárolok új gépet, mert teljesen jók nekem a használt, de jó állapotban lévő darabok is. Most viszont egyik laptopvevős helyemen sem találtam olyan gépet, ami minden szempontból megfelelne az igényeimnek.

Az egyik techguru ismerősöm azt ajánlotta, nézzek körül a BestMarkt webáruház kínálatában, ahol kedvező áron vásárolhatok új és használt gépeket is. Mivel informatikai témájú kérdésekben abszolút adok a szavára, fel is kerestem az említett webáruházat.

A BestMarkt egy igazán széles kínálattal rendelkező webáruház

A BestMarkt egy főként különböző elektronikához kapcsolódó termékeket forgalmazó webáruház. Legfontosabb árucikkei talán a számítógépek és laptopok, illetve az ezekhez kapcsolódó alkatrészek és kiegészítők. A termékek eladása mellett a náluk vásárolt termékeket a garancia lejáratáig szervizelni is tudják. A náluk kapható gépek árai – minőségükkel összevetve – abszolút reális árak. A termékek többféle árkategóriát képviselnek, így garantáltan találsz olyan gépet, ami megfelel a személyes igényeidnek, de emellett a pénztárcád kapacitását sem lépi túl. Read More…

Posted on november 20, 2021, 10:26 de. By
Categories: Uncategorized
Az alkohol, mint legális drog.
alkoholelvonó intézmények

alkoholelvonó intézmények

Magyarországon sajnos az alkoholfogyasztás népbetegségnek számított és számít is a mai napig. Ez számos kulturális és társadalmi okra vezethető vissza. Az igazán nagy problémát az jelenti, az alkohol sokak szemében nem is minősül kábítószernek. Emiatt Magyarországon – és úgy általában az egész nyugati világban – sokkal toleránsabbak vagyunk az alkohollal szemben. Alapvetően elmondható, hogy minden kultúrának, országnak meg van a saját „megtűrt” drogja.

Gondoljunk csak arra, hogy itthon már régen is mennyire pozitívan álltak hozzá az alkoholhoz. Nem egy magyar filmben, regényben és költeményben kapott már kiemelt szerepet ez a szer. A régi falusi mulatságok alkalmával teljesen normálisának, sőt szinte már egy idealizált állapotnak, tekintették a lerészegedést. Szinte teljesen mindegy volt, és még most is az, hogy milyen társadalmi rétegről van szó, de a szórakozás nélkülözhetetlen eszköze volt a pálinka, a bor vagy a sör.

Talán a helyzet már valamelyest javult a régebbi állapotokhoz képest, de azért még mindig bőven akadnak problémák ezen a területen.

Éppen ezért mondhatjuk magunkat szerencsésnek, hogy alkoholelvonó intézmények segíthetik ennek a jelenségnek az ellensúlyozását. A linkben szereplő intézmény ebben a tekintetben mindenképpen az élen jár. Ennek mi magunk is könnyedén utána tudunk nézni, ha időt szentelünk a weboldalukra. Read More…

Posted on október 19, 2021, 7:08 de. By
Categories: Uncategorized
Autó karbantartás: Hogyan óvjuk meg az autó külső felületét?
Autó külső felületek - Ápolás-karbantartás | Olajwebshop.hu - kenőanyag megbízható forrásból

Autó külső felületek – Ápolás-karbantartás | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból

Az Autó külső felületek – Ápolás-karbantartás | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból webáruházban megnéztük, hogy milyen külső felületekre kell odafigyelni, és ezekhez milyen termékeket kell használni. A webshop kínálata lehetővé tette azt, hogy alaposan felmérjük az autó külső ápolásához, karbantartásához szükséges termékeket. Azt az elején fontos leszögeznünk, hogy az autó ápolásánál az egyik legfontosabb tényező, hogy megbízható forrásból történjen a beszerzés, hiszen bármilyen rossz minőségű anyag súlyos károkat okozhat az autóban. Mivel az autó külső felületek – Ápolás-karbantartás | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból webáruházban garantáltan eredeti motorolajokhoz lehet hozzájutni, így mi rendszeresen tőlük rendeljük meg az autó karbantartásához elengedhetetlen termékeket.

Milyen felületekre kell odafigyelni, és milyen termékek közül tudsz választani? Read More…

Posted on június 17, 2021, 3:46 du. By
Categories: Uncategorized
Ingyenes apróhirdetés online.
ingyenes apróhirdetés

ingyenes apróhirdetés

Jelenleg már akkora mértékben hódít az online tér, hogy kihagyhatatlan lehetőségnek mondható, ha valaki az eladásra kínált termékét nem hirdeti meg online. Az újság hirdetés rovata már a múlté, a fákra és a lépcsőházba kifüggesztett apróhirdetéseknek pedig mondhatni annyi. Az ingyenes apróhirdetés feladás oly mértékben könnyebbé tette az életünket, hogy azt elmondani nem lehet!

Ha valamink van, amitől meg szeretnénk szabadulni, legyen az ruhák, baba-mama holmik, autó vagy mobiltelefon, illetve ingatlan, akkor egyszerűen csak fel kell tenni ezeket a netre és jó eséllyel pár napon belül nyélbe is üthetjük az üzletet. Nem beszélve arról, hogy mindössze pár fénykép meg néhány leütés kell hozzá a gépen vagy mobilon, tehát igazán egyszerű a dolgunk az online hirdetésekkel. Read More…

Posted on május 16, 2021, 8:56 de. By
Categories: Uncategorized
Ingatlan adás-vétel és az energetikai tanúsítvány lekérdezése.
energetikai tanúsítvány lekérdezése

energetikai tanúsítvány lekérdezése

Adtatok el mostanában ingatlant? Netán vettetek? Volt bármilyen ilyen jellegű ügyletben részetek mostanság, vagy csak akár érintőleges hallottatok róla, hogy milyen dokumentumok szükségesek egy lakás eladásához? Hallottatok arról, hogy az energetikai tanúsítvány lekérdezése ma már nem opció, hanem kötelezőérvényű? Ha nem, akkor nagyon jó helyen jártok, mert most egy kicsit szeretném körül járni ezt a témát, elvégre már évek óta aktuális.

Tehát, az energetikai tanúsítványok olyan átfogó képet képesek adni egy ingatlan állapotáról, amit más dokumentum nem igazán. Ha egy házról elkészül ez a felmérés, akkor egyértelművé válik, hogy mennyire tud energiahatékonyan működni és ebből kifolyólag mennyire költséges vagy épp kedvező a fenntartása. Nem csoda tehát, hogy már sok-sok évvel ezelőtt kötelezővé tették ennek a meglétét az ingatlanok adás-vételekor. Ennek ellenére nagyon sokan nem tudnak arról, hogy erre bizony szükségük lesz, ha túl akarnak adni a házukon és csak az utolsó pillanatokban szembesülnek vele, hogy villámgyorsan be kell szerezniük egy energetikai tanúsítványt. Szerencsére erre is van megoldás. Read More…

Posted on április 18, 2021, 1:25 du. By
Categories: Uncategorized
Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu
professzionális csapatépítés a Balatonon

professzionális csapatépítés a Balatonon

Nemsokára itt van a szokásos éves csapatépítők ideje, a cégeknek lassan el kell gondolkozniuk azon, hogy hova viszik a dolgozókat, és milyen módszerekkel igyekeznek erősíteni köztük a kapcsolatot.

Az én abszolút befutó tippem a Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.humert itt tényleg sikerült mindenkit összekovácsolni, amikor a céggel ide jöttünk.

Még 2019-ben jöttünk először ide, majd 2020-ban is megismételtük a programot, akkora nagy sikere volt. És hogy mi is a Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu titka?

Szerintem a programok összetétele és minősége, és az, hogy valamilyen szinten személyre szabható, vagyis inkább csapatra szabható az egész.

A program maga úgy kezdődött, hogy mindenki kapott reggelit, hogy ne kelljen üres hassal nekivágnunk a magyar tengernek. Egy rövidke tájékoztató után a reggeli közben alkotott csaptok mindegyike vízre szállt és a kapitányunk vezetésével elsajátítottuk a vitorlás vezetésének fortélyait, hogy hogyan kössünk csomókat, hogyan feszítsük meg vagy engedjük el a vitorlát, és még egy kicsit a hajó kormányzásába is belepillanthattunk. Read More…

Posted on március 28, 2021, 7:58 de. By
Categories: Uncategorized
Utasbiztosítás a pannonsafe.hu/termekek/utasbiztositas céggel.
pannonsafe.hu/termekek/utasbiztositas

pannonsafe.hu/termekek/utasbiztositas

Valószínűleg mindenkinek volt már része abban a homlokra csapós élményben, hogy miért nem gondolkodtunk előre. Akkor általában már késő, hiszen a biztosítások lényege pont az, hogy előre gondolkodjunk. Ha nincs tervezés, akkor marad az, hogy utólag kapkodjuk a fejünket, hogy mi történik. Egy ilyen helyzet könnyen ki tud alakulni, elég hozzá egy sportolás közbeni baleset, egy rosszul elsült tengerparti sütkérezés, vagy egy betegség.

Az utasbiztosítást előre kell megkötni még otthon, mielőtt elindulnánk az útra. Ennek ellenére nem kell, hogy hetekkel előtte elintézzük, egy nappal indulás előtt is le lehet tudni. online és személyesen is el lehet intézni a pannonsafe.hu/termekek/utasbiztositas céggel, és több csomagból is lehet választani, aszerint, hogy nekünk személyesen mire van szükségünk. Sok kiegészítő biztosítás közül is lehet válogatni, ide tartoznak például az extrém sportok közben előforduló balesetek biztosításának ügye. Hiszen ezek a balesetek sokkal nagyobb eséllyel történnek meg, mintha csak kirándulni megyünk egy nyaraláson vagy a strandon sütkérezünk egész nap.

Hogyan lehet megkötni a biztosítást? Read More…

Posted on március 7, 2021, 9:38 de. By
Categories: Uncategorized
Jó szolgálatot tehet egy hűtőtáska.

hűtőtáska

Amikor beüt a nyár, akkor mindenki a nagy melegen szokott lamentálni; bezzeg télen más téma szokott előkerülni, de hát az ember már csak ilyen, így működik. Még szerencse, hogy melegben egy kisméretű, kicsi elektromos hűtőtáska képes az emberrel elfeledtetni, ha csak egy kis időre is, hogy éppen milyen kibírhatatlan a klíma. Ha Önnek olyan berendezés kell, mely autós megoldással is üzemeltethető, azaz szivargyújtós működésre is rá lehet bírni, akkor azt minden további nélkül megtalálhatja az Ardes Shop weboldalán!

Read More…

Posted on január 20, 2021, 8:03 du. By
Categories: Uncategorized

Previous Page · Next Page

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás